Emberek

Németh Sándor a Hit Gyülekezetének elnöke

Budaházy György

Sándor Mária a fekete ruhás nővér

Hörcher Ferenc filozófus

Ellinger Edina rendező, a Bábszínház igazgató-helyettese

Varga József hajléktalan, a Málta Szeretszolgálat felzárkóztató programjának résztvevője


Tátrai Tibor gitáros legenda

Fekete-Győr András a Momentum elnöke

Pajner Ilona fuvolaművész
Hírképek

2016. május 1-én a budapesti Nagy Futam rendezvényén a Wizzair A321-es utasszállító gépe nagyon alacsonyan repült végig a Duna felett.



Sorozatok
BAGázs
Lelkes pedagúgusok önkéntes alapon hozták létre a bagi cigánysoron egy felzárkóztató programot, ahol szervezett tanórák keretében, személyreszabottan segítik az oktatást korán ott hagyó fiatal és idős felnőtteknek. Maga a tanítás közvetlenül a telepen, egy konténer házban zajlik.
2016. október 23.
Budapest több pontján rendeztek megemlékezést az '56-os forradalom évfordulója kapcsán, illetve több kormány ellenes demonstráció is volt ezzel egyidőben. A két tábor a központi rendezvényen, a Kossuth téren találkoztak, ahol a feszültségek kibontakoztak.